A Design without borders (határtalan dizájn) kiállítást és a hozzá kapcsolódó eseménysorozatot idén 18. alkalommal rendezték meg. A kezdeményezés az egyes műfajok és tematikák közötti átjárhatóságot helyezi előtérbe, valamint a regionális párbeszédre, nemzetközi kapcsolódási lehetőségekre fókuszál.


Idén a szervezők igyekeztek a dizájn tágabban vett értelmezési lehetőségeit bemutatni: az innovációt és a kreatív szemléletet helyezik a középpontba. A korábbi évekhez hasonlóan a legkülönfélébb területeket kapcsolják össze, mint a dizájnt, a képzőművészetet, a vizuális művészetet és az előadóművészetet.


2022-ben összesen 24 ország 214 alkotójának munkáit prezentálják. Azonban a kiállítás középpontjában a régiós tervezők bemutatásán túl a finn formatervezés áll. A bemutatott alkotások segítségével átfogó képet kaphatunk a finn dizájn nemzetközi szinten is meghatározó szerepéről, az egyedi szemléletű finn dizájnoktatásról, ezen belül a fenntarthatóság fontosságáról, valamint a finn kultúrára jellemző nyitottságról, befogadókészségről és kreativitásról. Főszerepben a világhírű finn tervező, Alvar Aalto és az Aalto Egyetem Dizájn Tanszéke és Építész Tanszéke hallgatóinak munkáival. Örömmel
járultunk hozzá a kiállításhoz Alvar Aalto egy-egy ikonikus bútordarabjával az Artek kínálatából.


A kiállítás megtekinthető a Kiscelli Múzeumban 2022. november 6-ig.

Hírlevél
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Elküldöm
Leiratkozásra bármikor van lehetőség
close-link